KINCS

Valahol hasonlók vagyunk mi ketten, az öreg, derűs narancs színű napkorong, valamint a lendületes, poénkodó, gólya- és szarkalábas, negyvenes. Évszakok jönnek-mennek, mindig, minden változó. Ő meg én mindig jelen vagyunk, olykor félre toljuk a szürke felhőket, este kimerülten, fáradtan lenyugszunk, másnap felkelünk és újra önfeledten, elégedetten ragyogunk. Az oviból érkezem éppen, élvezem hogy még a lépcsőház is kivirult a fényben. A földszinten liftre várakozom, nyílik az ajtó, a fülkében ismerős szomszéd néni, ismeretlen idegen férfi, gyorsan váltjuk egymást. Vidáman köszöntöm őket, látom fontos beszélgetést folytatnak. Viszont üdvözölnek, gomb megnyom, irány a hatodikra fel. Reggelihez készülődöm, vár a finom vörös áfonyás Győri Jó Reggelt keksz, zamatos piros alma, tejszínes panna cotta joghurt, kamilla tea kombó, amivel általában kezdek. A vízforralót éppen töltöm, csengetnek, ajtót nyitok. Az ismeretlent pillantom meg, aki így máris ismerős lett. Alma Málnát keresi, éppen jókor és jó helyen. Mosolyogva beljebb invitálom, kedvesen hellyel kínálom. Súlyos mappák, adatok, onnan egyszerű kérdések, innen egyenes válaszok, gyors, profi ügyintézés. A munkáját végzi, szimpatikus pasas, a megjegyzése totál bejön nekem: „Innen vinni nem lehet, ide csak hozni érdemes.” Tényleg nincs semmim és mégis megvan mindenem. Máris búcsúzunk, egymásnak további szép napot kívánunk.