TAVASZ

Népsziget, tavasz, ragyogó napsütés. Lágy szellő, vidám madár csivitelés.
Az öreg folyó felett ezüstösen csillogó sirályok könnyeden suhannak.
A homokos partot fodros hullámok nyaldossák unottan.
Köveket és kagylókat formál az idő. Kedvét leli benne, kimérten teszi, észrevétlenül lassan.
Magányos sziklán hajlott korú, deres halántékú, homeless nénike ücsörög.
A fény felé fordul. Tekintete a messzi, végtelen távolba réved. Nyugodt arcán elégedett mosoly.
Ölében békésen doromboló cirmos kóbor macska. A ráncos, megviselt kéz hosszan, finoman simogat.
Szavak nélkül is tökéletesen értik egymást. Jól tudják, nincs egyebük a másik számára, csupán a most hatalma.
Világmindenség, összetartás, szeretet. Emlékek, illatok, képek. Mélyet szippantok a keserédes pillanatból.
Aztán hamar tovább futok, a gyerkőcökkel tutajt építek. Minden a lehető legnagyobb rendben. Köszönöm, jól vagyok. Lélegzek, létezek, élek.