CSÓKOLOM

Hazafelé sétálok, derült az ég, a fodros felhők önfeledten, lassan úsznak, gondolataim mint általában, most is ezerfelé kacskaringóznak...
Friss levegő, eső-föld-virág elegyének mennyeien finom illata.
Az utca túloldalán két ősz halántékú, úriember. Csendesen, meghitten, fontos dolgokról beszélgetnek.
Minden elismerésem, látszik hogy jól érzik magukat, kellemesnek látják ezt a szerdai reggelt, a mai nappal teljes mértékben elégedettek.
Ez igen, ezt már nevezem! Az ilyesmit, nagyon, és még annál is jobban kedvelem.
Éppen búcsúznak egymástól, egyikük szakállas, inges, szemüveges. Illik hozzá. Érzem rajta, hogy valószínűleg igen talányos, rendkívül ötletes, felettébb szabad, igazán lelkes, valóban különleges és meglehetősen szellemes.
Átjön az úton, ellenkező irányban én is éppen ezt teszem. Még három lépés és elhaladok mellette. Egy pillanatra egymás szemébe nézünk. Igen, jól gondoltam, szép a lelke, bejön nekem.
"Kezitcsókolom!"
"Jó reggelt!"
Hát persze, hogy bearanyozta a délelőttömet ez az ismeretlen férfi ember.